Keresőfogalmak: erkölcsfilozófia, antropológia, emberi természet, erkölcs fogalma, erkölcsi jó és rossz, hamis önbecsülés, gyarlóság, létfenntartó ösztönök, önámítás, képmutatás, globalizmus, globális értékrend, filozófiai paradigma, fenntartható fejlődés.

 Az erkölcs értelmezésébe behozni az élettant, elsőre bizonyára nagy megdöbbenést okoz, de azonnal leszögezem, hogy itt nem arról van szó, hogy pl. a szőke-kékszeműek az erkölcsileg jók és a többiek a rosszak, hanem az emberi természet bemenő jeleit, a létfenntartó ösztönök késztetéseit és az azokra adott egyéni válaszokat, viselkedést vesszük alapul az erkölcsösség kérdésében. Mivel ez tudomásom szerint elsőként történik meg a tudomány történetében, kérem a Tisztelt Olvasó jóindulatát és türelmét munkám iránt, és kérem, csak az írásom végén alakítsa ki véleményét az itt leírtakkal kapcsolatban.

 A bolygónkon kétségtelenül létezik az Élet nevű jelenség, amelynek mi, emberek is a részesei vagyunk.

Az emberi világot --- a világot, amely az ember megjelenése óta kialakult ---, az emberi megnyilvánulásokat ezerféle módon magyarázzák. Szerintem azonban az ember is csak egy a sokféle fajból. Így tehát az a leghelyesebb, ha ebből indulunk ki, amikor az ember, az emberi természet, az emberi vonatkozások bármelyikét vizsgáljuk.

Az élet nevű jelenség voltaképpen egy automatizmus, egy önműködő folyamat, mely minden eszközzel igyekszik a legfőbb programot végrehajtani: a folytatódást, a fennmaradást. Ez a Földön a következőképpen zajlik: A mostanára kifejlődött élővilág fajokra oszlik, a fajok pedig az egyedeiken keresztül maradnak fenn. Az egyedeket a létfenntartó ösztönök késztetései segítik a túlélésben, segítenek eldönteni, mi a kívánatos és mi a káros a túlélés szempontjából, míg az embernél már a létfenntartó ösztönökön kívül a tudatos gondolkodás is segíti a fennmaradást.

Mindannyian emberek vagyunk, és mind az egyetlen emberi fajhoz tartozunk. Egyetlen fajon belül a létfenntartó ösztönök azonosak, így ezek minden embernél is egyformák. A létfenntartó ösztönök, azáltal, hogy a faj egyedeinél mind ugyanúgy működnek, nemcsak azt biztosítják, hogy az egyedek, és ezáltal a faj is fennmarad, hanem ez az egyöntetűség, az ösztönök fajon belüli természetes egyöntetűsége azt is eredményezi, hogy az egyedek viselkedése, mondhatni, természete egyetlen fajon belül igen hasonló. Ezenkívül igen fontos, hogy a fajon belül bármelyik ivarérett egyed képes utódot létrehozni bármelyik ellenkező nemű ivarérett egyeddel, és ez is azt bizonyítja, hogy egyetlen faj vagyunk, egyedenként azonos ösztönös késztetésekkel.

A létfenntartó ösztönök késztetései képezik az emberi természet inputját, alapját.

Az ösztöneink két legerősebb vonása a rangsor-kényszer vagy önbecsülési kényszer és a falka-kényszer. Vagyis: mindannyian ösztönösen falkához, közösséghez akarunk tartozni (mert úgy az élet-esélyeink nagyon megnőnek), és a falkán, a társadalmon belül minél jobb helyezést, rangot akarunk ösztönösen kivívni (mert a jobb helyezés nagyobb hozzáférést biztosít az erőforrásokhoz: több élelem, jobb szállás – biztosabb túlélés és utódnevelés stb.).

Ez ma is minden emberben elemi erővel él. Pl. a rasszizmust azért képesek a szélsőséges demagógok felszítani az emberekben, mert a falkához tartozás kényszerét jól ki lehet használni, különösen az egyszerűbb, tudatlanabb, vagy az éppen most nehéz sorsú embereknél, akik egyénileg a közösségi rangsorban a sor végéhez állnak közelebb, de ha összefognak valaki vagy valakik ellen, akkor a kipécézett személynél vagy csoportnál mindenképpen többnek érzik magukat, és máris látszólag előbbre léptek az erősorrendben. Az emberek hamar rájönnek, hogy összefogva, falkában üvöltve erősebbnek érzik magukat. Függetlenül attól, hogy jogos-e a bírálatuk a kirekesztett bűnbak(ok) ellen vagy sem.

A rasszizmus a saját falkán kívül mindenkit nemkívánatosnak minősít, gondoljunk arra, mi lesz a barna csirkével, ha betesszük ötven fehér csirke közé: reggelre egy véres tetem... A falkán belüliek a "mi kutyánk kölykei”, az azon kívüliek dögöljenek meg. „Különben is: ők a hibásak mindenért!"... (Ez meg a bűnbakképzés, amely szintén a falka-ösztönön alapul, de ez már átvezet a rangsor-kényszerhez.)

A „falkák”, a társadalmi csoportok küzdelme ma is ugyanúgy zajlik, mint egymillió évvel ezelőtt a hordáké. Általában a túlélésért, az erőforrásokért folyó vetélkedés a testvérek közti versengéstől kezdve a baráti csoportokon, a sportklubokon, a falvakon, városokon, az országokon és népeken, a vallásokon és eszmék hívein át zajlik, az emberi társadalomban a létért folyó küzdelem minden szinten, folyamatosan folyik.

Te lehetsz Aquinoi Szent Tamás maga, mégis veszélyben élsz egy feluszított csoport közepén élve, mert az együtt üvöltőket csakis az érdekli, hogy az ő falkájukhoz tartozol-e, és ha nem, akkor véged. Ha egy focicsapat szurkolói közt ülsz a meccsen, és nem annak a csapatnak szurkolsz, lehetsz te bármilyen szent ember, akkor is nagy az esélyed rá, hogy megvernek. Az, hogy te esetleg egy világnézetileg középen álló, tehát minden bizonnyal kiegyensúlyozott, tisztességes ember vagy, az senkit nem érdekel, a legsúlyosabb magánügyed egy feluszított tömegben...

A rasszizmus legismertebb, legborzasztóbb fajtája, a fasizmus is az emberi alaptermészetből táplálkozik, azért tudják szélsőséges közszereplők az emberekben ezt fölszítani, mert a gyűlölködésre, a társadalmi bűnbakképzésre mindig akadnak tömegek, mert (a fentiek alapján is) az uszíthatóság az emberi természet legalapvetőbb vonásai közé tartozik. Még a legburkoltabb zsidózást, cigányozást, négerezést is "veszik", megértik és átveszik a képzettségileg, jellemileg, gazdaságilag alul lévők... És emiatt lesz talán még évtizedek (vagy évezredek?...) múlva is ugyanez a helyzet mindenütt, ahol a közmorál ezt megengedi.

A reális alapokról kell elkezdeni az önvizsgálatot, az ösztönös kényszereinktől, késztetéseinktől kiindulva, és akkor egyszer talán legyűrhetjük a rosszravivő emberi természet uszíthatóságát, kirekesztő, rasszista, sárdobáló stb. hajlamát, és persze a gyarló önámítás egyéb következményeit is, a nagy- és a kisebb bűnöket. Addig a történelem spirálja egyre élesebb pengéből készülve darál minket, ismétli magát, időtlen időkig, vagy amíg a dicső tudományos-technikai eredmények egy összecsapásban el nem pusztítják a bolygónk élővilágát...

Az emberi természet biológiai alapjai 

Az emberi természetet a létfenntartó faji ösztöneink határozzák meg, ezek az ösztönök minden embernél ugyanúgy hatnak, mert egyetlen emberi faj létezik.

Azok a létfenntartó ösztöneinket e sorok írója két csoportba osztja: a rosszrakaphatóságunkat okozó ösztönök és a jóravivő csendestársunk, a lelkiismeretünk, mely egyértelműen a túlélésünket segíti, ha megfogadjuk a tanácsait.

A részben rosszravivő, vagyis a rosszrakaphatóságunkat, az uszíthatóságunkat okozó ösztöneink a falka-ösztön, a rangsor-ösztön, és az önámítás-képmutatás (vagyis a külvilág és a saját magunk megtévesztésére késztető ösztön).

A falka-ösztön és a rangsor-kényszer az elődök, a majom-ős és az előember ösztönvilága, de a fejlett gerinces főemlősöknél a megtévesztés is egyre számottévőbb a szellemi képességek növekedésével.

A fejlett embernél a fejlettebb agy megléte miatt kiemelt szerepet kap az igen fejlett megtévesztési képesség, mely szintén a fennmaradást szolgálja a fajok közti és a fajon belüli versenyben is, bár ez is lehet rosszravivő, ha az egyed nem jó cél szolgálatába állítja az ilyenfajta képességeit. Ez a megtévesztési képesség kifelé is működik, a külvilág felé szánt részét ma leginkább képmutatásnak nevezik, de befelé is hat, ezt pedig önámításnak, öncsalásnak hívják. Ez képezi a harmadikat a legfontosabb ösztönök közül, bár a fontossági sorrend mindegy is, mert mindhárom ösztön nélkülözhetetlen, együttműködve fejtik ki a hatásukat.

Persze, megtévesztési képességük már a legfejletlenebb állatoknak is van, a növényeknél is létezik ez, hiszen pl. egyes növényfajok igyekeznek beleolvadni a környezetükbe, alakjukkal, színükkel stb., a gerinces főemlősök (majom, kutya stb.) azonban már szinte „emberi” módon alakoskodnak, csalnak, megtévesztve a környezetüket. Ez a csalás azonban az ember megjelenéséig nem volt veszélyes a környezetre, a túlélés természetes eszközeként szolgált, ezt inkább alkalmazkodásnak lehet nevezni.

Egyetlen faj, pl. még a sáska sem tudja tönkretenni a természetet, az állatok által okozott sebeket a természet begyógyítja. Az ember azonban nagyhatású környezet-alakítási ill. rombolási képességgel rendelkezik, és ez már végzetes lehet.

Az emberi természet tehát szolgaian kiszolgálja a létfenntartó ösztönök késztetéseit, kifelé, a külvilág, a társadalom felé csalással (hazugsággal, áltatással, megtévesztéssel, vagyis képmutatással), és befelé, saját magunk számára önámítással (öncsalással, önáltatással). A képmutatás és az önámítás minden körülmények között kiszolgálja a rangsorkényszer és a falka-kényszer késztetéseit, még akkor is, ha ehhez csalnia, hamisítania kell.

Elvileg létezik persze a csalás nélküli lehetőség is. Ehhez azonban valóságos szentnek kellene lennünk, élenjáró tulajdonságokkal, amelyek csalás nélkül is kielégítenék a falka- és a rangsor-ösztönünk késztetéseit, ha olyan kiváló életvitelünk, szellemünk és jellemünk lenne, amellyel csalás nélkül is úgy érezhetnénk, hogy mi a teremtés koronája vagyunk, és vitán felül megérdemeljük a közösség megbecsülését és méltók vagyunk a rangsorban a legelőkelőbb helyekre is… A rendkívül érdekes tapasztalat az ilyen nagyon szerencsés, mert igen kedvező adottságokkal és élethelyzettel születő emberekkel kapcsolatban az, hogy  ugyanúgy engednek a gyarlóságuknak, az önámításuknak, és a sorstól kapott szerencsés helyzetből próbálnak a gyarlóság segítségével még feljebb lépni a ranglétrán, és túlnyomórészt visszaélnek az átlagosnál jobb képességeikkel.

Az önámítás-képmutatás eleve csalást eredményező tevékenysége miatt azt lehet mondani, hogy a létfenntartó kényszereink hatására az emberi természet eleve rosszravivő.

A legtöbb ember azonban (a hamis önbecsülése hatására, amely lényegében a rangsorkényszerből származik) mereven tagadja, hogy az ő természete, az ő ösztönöztetései eleve rosszra vivőek lennének.

Ezt részint tudatlanságból teszik, részint a felelősségtől való menekülés jegyében.   Tudatlanságból amiatt, mert nem ismerik a saját tulajdonságainkat sem (mert ha ismernék, akkor nyilvánvaló és közismert lenne, hogy ezek az ösztönös kényszerek velünk együtt születnek, készen kapjuk őket --- tehát nem tehetünk arról, hogy ezek bennünk vannak és hatnak ránk, tehát semmi okunk arra, hogy ezek miatt a/z egyébként valóban rosszravivő/ kényszereink miatt szégyenkezzünk, nyugodtan elismerhetnénk a létüket).

A felelősségtől való menekülés jegyében amiatt, mert ha e kényszerek létét elismernénk, akkor viszont az is nyilvánvalóvá válnék, hogy aki csalással elégíti ki az ösztönös késztetéseit, és pl. lenéz másokat, gőgös, gonosz, hazug, képmutató, vagy egyenesen beáll a kirekesztők, bűnbakképzők, a rasszisták közé, az egyértelműen bűnt követ el. És nem azáltal bűnös, hogy ezekkel a kényszerekkel együtt született, hanem egy sokkal konrétabb bűnnel lehet őt vádolni, azzal, hogy nem áll ellen a rosszra vivő, a csalást, a bűnöket, a rasszizmust eredményező kényszereinek, tehát gyenge, gyarló, jellemtelen. Így nyilvánvalóan a hamis önbecsülésünk az akadálya annak, hogy az önismeret magasabb fokára lépjünk és az erkölcsi közös nevező irányába elmozduljunk.

Így a világ erkölcsileg semmit nem fejlődik, és minden konfliktusban a másik felet hibáztatjuk… (pedig: „mindaddig, amíg mindenért a másikat hibáztatjuk, nehéz lesz az életünk” --- a dalai láma). Így a nézeteltéréseket, érdek-ütközéseket szinte mindig erőszakosan kíséreljük meg felszámolni, és ez mindaddig így is marad, amíg a saját valódi természetünkkel való szembenézés nem történik meg. Tehát marad a bűnbakképzés, a kirekesztés, a rasszizmus, a fasizmus stb, mint (vélt) megoldás, mint a másik fél legyőzésének az eszköze, tehát végső soron az erőszak.

Meggyőződésem, hogy azoknak az ösztönös késztetéseknek az erejét, hatását lényegesen csökkenteni lehet, amelyeknek az okait, működését az értelmünkkel képesek vagyunk kiismerni, és így az emberi társadalomra gyakorolt végzetes hatásukat idővel az elviselhető szintre korlátozhatjuk.

Ha végre elismernénk, hogy ezek a kényszerek léteznek, akkor magát a bűnt, a bűn fogalmát, hatásmechanizmusát, az erkölcs és az erkölcsi jó fogalmát, mibenlétét is könnyedén meg tudnánk határozni, ill. megegyezhetnénk ezekben, és a bűnös embert, cselekedetet, szándékot az eddiginél ezerszer könnyebben és hamarabb tetten érhetnénk, és sokkal könnyebben meg is előzhetnénk, meg is akadályozhatnánk.

Szent meggyőződésem, hogy az emberiség és vele együtt a teljes élővilág csak úgy lesz életképes, ha az emberiségnek egyetlen közös értékrendje lesz, és így végre közös döntéseket hozhatunk az elkerülhetetlen jövőbéli önkorlátozásokról, melyek a természetet megóvják saját magunktól, és ezáltal lehetővé teszik a hosszútávú túlélésünket!

Az már önmagában is tarthatatlan, hogy egy nyilvánvalóan egyetlen fajhoz tartozó embertömegnek ennyiféle értékrendje van. Eddig ez csak nevetséges és legföljebb kellemetlen volt, ma már azonban ez a helyzet elfogadhatatlan.

Az emberiség előtt álló elkerülhetetlen feladatok megoldása érdekében szerintem többek között el kell ismernie minden gondolkodó embernek, hogy:

- az emberiség egyetlen faj, és nincsenek felsőbbrendű emberek és fajok;

- emiatt az emberi természet minden emberre nézve közös, ugyanolyan, hiszen az emberi természetet, az emberi viselkedést, az érzelmeket és gondolkodást alapvetően a létfenntartó ösztöneink határozzák meg, ezek viszont egy fajon belül ugyanolyanok minden egyedre nézve;

- az emberi természet születésünknél fogva, tehát eleve esendő, gyarló (vagyis önámító-képmutató), mert a megtévesztést, a csalást minden élőlény ösztönösen alkalmazza a túlélése érdekében. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden ember rossznak születik, ellenkezőleg, születésünkkor még szerintem mindannyian ártatlanok vagyunk. A rosszaság később lép fel, amikor nem az igazság, a becsületesség, hanem a csalás, a bűn, a gyarlóság irányába hajlunk, a könnyebb utat választjuk a társadalmi érvényesülésünk érdekében.

- Kétféle csalás létezik alapvetően, a kifelé szóló, tehát a hazugság, a képmutatás, az álcázás, a félrevezetés (ezek a külvilág megtévesztésére szolgálnak, avégett, hogy az egyed javíthassa a pozícióit, a közösségen belüli rangját, hogy kielégíthesse az önbecsülési kényszerét vagy közismertebb nevén az ún. hamis önbecsülését), ezek mind ösztönös tevékenységek; és van a befelé szóló csalás, tehát az öncsalás, önámítás, önbecsapás, ez pedig a lelkiismeretet akarja becsapni és a saját tudatunkat, avégett, hogy a kifelé szóló csalások ne jelenjenek meg az arcmimikánkon és a testbeszédünkben (tehát a metakommunikációnkban), és ne lepleződjünk le a külvilág előtt a csalásainkkal kapcsolatban ill. hogy ne váljunk lelki beteggé a sok elkövetett hamisságunk miatt. Az önámítást hétköznapi nyelven gyarlóságnak hívjuk, ez a szülőanyja minden hamisságnak, amely bennünk befelé irányultan létrejön, a „képmutatás” elnevezés viszont eddig is megvolt, nem kell hozzá új, átfogó fogalmat létrehozni, a képmutatás tehát a gyűjtőneve a kifelé irányuló csalásainknak.

- a legjobb és egyetlen közös értékrend, közös nevező csakis az erkölcs lehet, mert ez ugyanolyan feltételekhez kötődik minden embernél – a bemenő feltételek egyaránt a minden embernél egyforma létfenntartási ösztönök késztetései, a kimenő jel, az eredmény pedig az, ahogyan az egyén ezekre a késztetésekre reagál, ahogy és amennyire hajlandó és képes szembeszállni a saját önámításával;

- ezek szerint az erkölcs ott kezdődik, hogy valaki szembeszegül a gyarlóságával, vagyis az önámító-képmutató, befelé-kifelé egyaránt hazug természetével, hajlamaival. Már Kant szerint is: az erkölcs ott kezdődik, hogy elismerjük a hibáinkat,

hiányosságainkat. (Az erkölcs az eddigi hétköznapi felfogás szerint a közösségünkkel szembeni lojalitással, hűséggel egyenlő, ami rendben is lenne, ha a közösségünkön a teljes emberiséget, a teljes emberi fajt, sőt igazából: a teljes élővilágot értenénk).

- a jó ember tehát az, aki küzd a gyarlósága (az önámítása és képmutatása) ellen, és nem használja ki mások gyarlóságát és rosszra kapható emberi természetét, mint a gonoszok, pl. a szélsőséges politikusok teszik, feluszítva a híveket bizonyos társadalmi csoportok ellen, kirekesztést és gyűlölködést okozva, rasszizmusba taszítva és megosztva a hiszékeny embereket, hogy a hatalmat megszerezhessék és megtarthassák...

- az emberi természetet (faji szinten!) a létfenntartó ösztöneink határozzák meg, ezek az ösztönök minden embernél ugyanúgy hatnak, mert egyetlen emberi faj létezik.

- az egyéni természetet és erkölcsöt pedig az alakítja ki, hogy az egyén hogyan válaszol a létfenntartó ösztöneink által létrehozott kényszerekre, mennyiben hajlandó és képes ellenállni ezek közül azoknak a késztetéseknek, amelyek csaláshoz (hazugsághoz és önámításhoz) vezetnek és emiatt rosszravivő hatásúak. 

Meggyőződésem, hogy azokat az ösztönös késztetéseket, amelyeknek az okait, működését az értelmünkkel képesek vagyunk kiismerni, attól kezdve már érzelmileg is jól uralhatjuk, és az emberi társadalomra gyakorolt végzetes hatásukat előbb-utóbb az elviselhető szintre korlátozhatjuk. Ez nagyon fontos, mert a jövőbe vezető utat az önismeret, a saját emberi természetünk működése okai megismerése jelentheti csak, szerény véleményem szerint. Már a delphi jósda kapuja fölött is ez a felirat állt: „Ismerd meg önmagad!”

Meg kell említeni a lelkiismeret kérdését. Egyedül csak ő képes korlátozni, kordában tartani a bennünk dúló ördögöt, a csalást és az öncsalást, a külvilág és a saját magunk becsapását. Az én felfogásom szerint az egyén erkölcsi színvonala egyenes arányban áll azzal, amennyire képes és hajlandó szembeszállni a rosszra vivő kényszereinkkel, vagyis hétköznapi nyelven az erkölcsi színvonalunk egyenes arányban áll azzal, amennyire képesek és hajlandók vagyunk érvényesíteni a lelkiismeretünk szavát.

Az eddigi hozzáállás szerint az erkölcs azt jelenti, hogy az egyénnek az őt magába fogadó közösség követelményeinek kell megfelelnie. Ez azonban ma már jól láthatóan tarthatatlan álláspont, hiszen így az élővilág, a természet pillanatokon belül tönkre fog menni. Az én felfogásom szerint az emberiség (és általában, az élet) fennmaradásához az egész emberiséghez, sőt a teljes földi élővilághoz kell lojálisnak lennünk, a teljes földi világ érdekeit kell szolgálnunk. Ez nem kivitelezhető, ha az emberiség fő fegyvere a fajon belüli, egyének és csoportok közt dúló versenyben, a fennmaradásért folytatott küzdelemben továbbra is a hamisság marad, vagyis kifelé a képmutatás, befelé pedig az önámítás, a szinte korlátlan becsapási és önbecsapási képesség marad.

A fennmaradáshoz alkalmazkodni kell a környezethez, úgy, hogy egyúttal meg is kíméljük azt a kipusztulástól. Az alkalmazkodáshoz valósan kell tudnunk megítélni mind a környezet, mind pedig a magunk állapotát, képességeit, a magunk cselekedeteit. Ez ilyen öncsaló, önámító alaptermészettel egyszerűen nem megy. Tehát egyértelmű, hogy a minél magasabb erkölcsi színvonal (az önkritika, a lelkiismeretesség) nélkülözhetetlen a fennmaradáshoz. És minthogy az erkölcsi színvonalat a lelkiismeretünkkel való együttműködésünk határozza meg, tehát a lelkiismeretesség, a tisztesség, az igazságosság egyúttal az élet, a természet és benne az emberiség fennmaradásának is a (mondhatjuk: globális) feltétele.

A romboló-képesség ma már olyan fejlett, hogy az atom, a vegyi vagy a baktérium-fegyverzet külön-külön is szinte pillanatok alatt képes elpusztítani az élet fejlett formáit a bolygónkon. Ezt már csak a gyors globális erkölcsi fejlődés tudná megakadályozni. Nincs tehát túl sok időnk arra, hogy végre leszálljunk a lóról és szembenézzünk önmagunkkal.

            Az itt vázolt működési, fogalmi rendszer teljes mértékben alkalmas arra, hogy gyorsan és egyértelműen utánajárhassunk és leleplezhessük az emberi társadalomban zajló vetélkedés erkölcsi viszonyait, kimondhassuk valakiről hogy hibázott, és megbecsülésünkkel tűntessük ki azt, aki a társadalomért önzetlenül munkálkodik. Könnyedén megszégyeníthetjük az uszítókat, melyek a társadalom minden szintjén kifejtik aljas tevékenységüket, mert nemcsak a politikai élet csúcsain létezik uszítás és bűnbakképzés. A társadalmi képmutatásról nem is beszélve…

            Végül megjegyzem, hogy bár az emberi természetet és vele együtt a világ általam belátható részét úgy tűnhet, teljesen materialista alapokon ítélem meg, de az Istenség létét, pontosabban a világ létrejöttében való közreműködése lehetőségét nem zárom ki. Végülis én csak a világ látható, bárki által felfogható működésű részével foglalkoztam a munkáimban. Ezzel szemben elképzelhető, hogy Rohrbach szavai írják le jobban az Istennel kapcsolatos valóságot: "elgondolható egy valóság --- elrejtve, mint maga Isten --- amelyben minden előtérbeni történés forrása rejlik, a mindennapi, megszokott, törvényszerűen felfogható dolgoknak éppúgy, mint a ritka, egyszeri csodálatos dolgoknak". (Dr. Hans Rohrbach: Naturwissenschaft, Weltbild, Glaube.)

            Az "előtérbeni történések", a látható világ törvényei alapján azonban az emberi erkölcsről, az emberi természetről az ebben a munkában megfogalmazottakat gondolom.

Harcz László